„Utólag okos az ember” – a magyar válogatott támadó szerint volt jobb opciója is a hazatérésnél
Ádám Martin sajnálja, hogy nem sikerült megegyeznie az Austria Wiennel, pedig még Bognár György is az osztrák csapatot javasolta neki.
Az 57 éves német szakember szerződése lejártával április végén távozott előző csapatától, a Cercle Bruges-től, melyet bent tartott az első osztályban.
Egybehangzó belga sajtóinformációk szerint Bernd Storck, a magyar labdarúgó-válogatott korábbi szövetségi kapitánya megegyezett a DAC-cal, így a következő idénytől ő lesz a dunaszerdahelyi együttes vezetőedzője – írja a Nemzeti Sport.
Az 57 éves német szakember szerződése lejártával április végén távozott előző csapatától, a Cercle Bruges-től, melyet bent tartott az első osztályban. Azóta a francia AS Monacóval, a Budapest Honvéddal, valamint Bölöni László korábbi klubjával, a Royal Antwerppel is szóba hozták, de a legfrissebb hírek alapján úgy tűnik, hogy Dunaszerdahelyen folytatja edzői pályafutását.
A Het Nieuwsblad úgy tudja, Storck megegyezett a DAC-cal, míg egy másik belga internetes oldal, a Sporza arról számolt be, hogy ezeket az információkat nekik már meg is erősítették.
(Nemzeti Sport)